Egy kellemes júniusi este volt. Lágy szellők fújdogáltak a lemenő nap fényében, mikor a Bécsi Filharmonikusok épp Beethowen V. szimfóniájának második tételét kezdték játszani, bár minket ez annyira nem kötött le, hisz Sopronban voltunk egy borfesztiválon, ahol a színpadon -bár nem emlékszem pontosan, de valószínűleg- a Flört zenekar egy R-Go számot játszott.
Nem nagy meglepetésre a Winelife standnál találkoztunk, ahol mintegy három óra alatt és a mértékletes alkoholfogyasztás szabályait betartva, eltartott kisujjal kóstolt zamatos kékfrankosok mellett megállapítottuk, hogy évfolyamtársak voltunk az egyetemen, bár ennek ellenére három év alatt egyszer sem sikerült beszélgetnünk.
Bár mint utólag egy homályos fényképről kiderült, az első összévfolyamnak tartott órán az első sorban egymás mellett ültünk. Ennek valószínűleg két oka lehetett: Ő az elsők között akart beérni és odaült. Én az utolsók között érkeztem és csak ott volt hely.
Ahogy emlékszem a tanninok által szegélyezett ösvényen tartottunk hazafelé, mikor szerintem rekordidő, mintegy két másodperc alatt megkaptam az első csókot és rögtön ezt követően az első pofont is. Ezen valószínűleg megsértődhettem, mivel utána egy parki sétát leszámítva mintegy három hónapig nem is kerestük egymást. Mint általában utána is én kezdeményeztem és mint általában most is ő késett, kb. 25 percet, ami még nem is zavart volna, de miután megérkezett még telefonált vagy öt percig. Itt már tudtam, hogy ebből nem lesz semmi. Aztán jött egy kérdés, ami mindent megváltoztatott: Sörözni és csúnyán beszélni ér? ( itt eredetileg egy másik szó szerepelt- a szerk.)
2017.06.10-én ennek már pont 3 éve 7 hónapja és 18 napja. Azóta pár dolog megváltozott. Megtudtam, hogy motoros ruhát rózsaszínben is gyártanak, megtanultam, hogy napi használati tárgyakat, mint például a tésztaszűrő nem illik a felső polcra tenni, hisz 170 centi alatt is van élet. Be tudok préselődni bármilyen vissza nem állított autó vezető ülésére, és azt is tudom, hogyha a nevemet hallom az esetek jó részében csak egy hatalmas és veszedelmes, egyébként szabad szemmel nem látható pókot kell megfognom. Sok minden van már a hátunk mögött; megtettünk néhány tízezer kilométert két keréken, négy keréken vagy levegőben, első közös otthonunk immáron két nyuszi játszótere is, de van ami nem változik. Még mindig zsörtölődöm, ha a közepén nyomja meg a fogkrémes tubust, és ez valószínűleg már így is marad. To infinity and beyond.